A projekt közvetlen célja a kulturális örökség helyszíneinek rekonstrukciója volt a partnerségbe tömörülő településeken: a regéci vár palotaszárnyának korhű rekonstrukciója, a bodrogszerdahelyi és a nagyidai kastély fejlesztése, interaktív kiállítóterek, szabadidős helyszínek létrehozása, valamint a kerékpáros turizmus infrastruktúrájának fejlesztése az adott térségben.

Regéc, Bodrogszerdahely, Nagykövesd, Nagyida – a települések közötti, a vártól a kastélyokig terjedő képzeletbeli úton történelmünk legendás alakjai teremtenek kapcsolatot a múlt épített emléke és a jelenkor turistája között. Regéc, mint II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának színhelye és a kuruc harcok egyik központi helyszíne. Bodrogszerdahely, mint Kossuth Lajos pályafutásának kezdőpontja. Nagyida, mint a történelemben előkelő szerepet játszó Csáky-család birtoka. Nagykövesd, mint a Zemplén vármegyei történelmi események és véres ütközetek színtere.

A települések közös kihívása és egyben lehetősége volt ezt az örökölt kulturális és természeti értéket olyan formában megújítani és bemutatni, hogy az egyfajta határmenti turisztikai körútba kapcsolódva vonzóvá váljon: a látogatókat több napos „vár- és kastélytúrára” csábítva hozzájárul a térség látogatószámának növekedéséhez, ezáltal pedig a gazdasági lehetőségek megszilárdításához. Ehhez hozzásegítenek a látogatókat vonzó, újszerű tartalommal és formával rendelkező kiállítások és a megfelelő publicitás.

A fejlesztés egyúttal hozzájárult a helyi közösségek megtartásához, öntudatuk erősítéséhez, a határmenti régiók megismeréséhez, a természetközeli és kulturális célú turizmus terjedéséhez.

A projekt a Interreg V-A Szlovák Köztásaság – Magyarország Együttműködési Program keretében valósult meg. A projekt teljes költségvetése 2 733 242,21 EUR, amelyből 2 323 255,86 EUR összegű támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosított.